MASSZÁZS

A masszázs:

A masszírozás tudománya több, mint 4000 éves múltra tekint vissza. Első írásos feljegyzést, a masszázs alkalmazásával kapcsolatban, egy kínai feljegyzésben találhatjuk meg. S manapság is igen közkedvelt gyógymód, mely a test különböző pontjainak gyúrásával, csipkedésével, ütögetésével, dörzsölgetésével és nyomásával kíván segíteni: különböző élettani funkciók működésében, a stressz oldásában, az izomfájdalmak enyhítésében vagy éppen a bőr fiatalságának megőrzésében. Számos masszázsfajta létezik például: a svédmasszázs (gyógymasszázs), a reflexmasszázs, az  aroma masszázs, kismama masszázs, a zsírmasszázs, egyetlen dologban azonban mindegyik megegyezik, mégpedig, hogy mindegyiket kézzel lehet csak végezni. Akad azonban egy kivétel, mely nem használja fel az érintés gyógyító hatását, hanem inkább valami egészen másra épít: ez pedig a lávaköves masszázs.

Manuális Nyirokmasszázs:

A manuális nyirokmasszázs célja, hogy a nyirokrendszer zavarai következtében a szövetekben felgyülemlett vizet, méreganyagokat eltávolítsuk, megszüntessük a duzzanatokat és fokozzuk a szervezet ellenálló képességét. A masszázs során simító, pumpáló mozdulatokkal ürítjük ki a nyirokcsomót, meggyorsítva a pangó nyirok eltávozását. A kezelés emellett javítja a közérzetet, aktiválja az immunrendszert, feszültségoldó, gyulladáscsökkentő, és nyugtató hatású.A manuális nyirokmasszázs célja, hogy a nyirokrendszer zavarai következtében a szövetekben felgyülemlett vizet, méreganyagokat eltávolítsuk, megszüntessük a duzzanatokat és fokozzuk a szervezet ellenálló képességét. A masszázs során simító, pumpáló mozdulatokkal ürítjük ki a nyirokcsomót, meggyorsítva a pangó nyirok eltávozását. A kezelés emellett javítja a közérzetet, aktiválja az immunrendszert, feszültségoldó, gyulladáscsökkentő, és nyugtató hatású.A manuális nyirokmasszázs célja, hogy a nyirokrendszer zavarai következtében a szövetekben felgyülemlett vizet, méreganyagokat eltávolítsuk, megszüntessük a duzzanatokat és fokozzuk a szervezet ellenálló képességét. A masszázs során simító, pumpáló mozdulatokkal ürítjük ki a nyirokcsomót, meggyorsítva a pangó nyirok eltávozását. A kezelés emellett javítja a közérzetet, aktiválja az immunrendszert, feszültségoldó, gyulladáscsökkentő, és nyugtató hatású.

A lávaköves masszázs:

A masszázskezelés során felhevített, vulkáni üledékes kőzetű kövekkel simítjuk, dörzsöljük és gyúrjuk az izmokat, melyeket a test különböző akupresszúrás pontjaira helyezünk. A mozgások ritmusa és a kövek ereje a test egyedülálló, teljes ellazulását idézi elő. A forróság a különböző masszázsfogásokkal együttesen fokozza a vérkeringést, stimulálja a test energiaháztartását, és nagyon jól ellazítja az izomzatot. A masszázs segítségével megszűnnek az izomfájdalmak, felgyorsulnak az anyagcsere folyamatok, és megindul a szervezet méregtelenítése. Különösen hatékony a hideg téli napokon, mikor nehezen melegedünk át, kezünk-lábunk kihűlt.

A lávaköves masszázs élettani hatásai:
– javítja a keringést – segít az izmok ellazításában – felmelegíti a testet – javítja a nyirokkeringést – gyorsítja az anyagcserét – enyhíti az izomfájdalmakat – segíti a méregtelenítés folyamatát – erősíti a kötőszöveteket – stresszoldó hatású – javítja a vese kiválasztását – feloldja az izommerevséget
Vagyis az összes olyan pozitív élettani hatással rendelkezik, mint az összes többi masszázsfajta, azonban a meleg kövek használata miatt felerősíti ezeket a hatásokat. Ellazít, pihentet, mentesít a mindennapi stressz alól és javítja közérzetünket, azonban bizonyos helyzetekben nem ajánlott: például szív-és érrendszeri megbetegedések esetén, magas vérnyomás esetén, a terhesség utolsó harmadában illetve menstruáció idején.

Gyógymasszázs:

A gyógymasszázs során megfelelő fogásokkal mechanikai ingereket váltunk ki a testen, ezek hatására alakulnak ki gyógyhatást eredményező válaszreakciók. Hatásmechanizmusát tekintve oldja a letapadt izmokat, vérbőséget okoz a kezelés helyén, illetve a kimozgatások által növeli az ízületek szabadságfokát. Frissíti a vér- és nyirokkeringést, javítja a szív teljesítményét, felgyorsítja az emésztést, fokozza a kiválasztást, nyugtatja az idegrendszert. Gyorsítja a bőr felületén lévő, elhalt hámsejteknek a bőrről való leválását.

Kismama masszázs (Más néven várandós masszázs vagy terhesmasszázs):

A várandóság idején végzett kismama masszázs lehetőséget ad a leendő anyukáknak a tökéletes ellazulásra, a sokukat gyötrő hát- és derékfájdalmak, valamint a stressz megszüntetésére  A masszázs hatására enyhül a fáradtságérzet, az izmok rugalmassága nő, csökken a kóros folyadék-visszatartás, és oldódnak az izomgörcsök. A kismama masszázs kényelmes, a nyak, váll, hát és a derék kezelésére irányul.

Zsírégető masszázs:

Fogyaszt, bont, eltakarít! A közmondás szerint a szépségért meg kell szenvedni…

A nők jelentős részének okoz gondot a cellulitis. Előfordul, hogy a súlytöbblet kilóban nem jelentős, ránézésre mégis soknak tűnik, és a testnek olyan kritikus pontján helyezkedik el – külső comb, belső comb, csípőtájék, has, felkar stb. – hogy sem diétával, sem mozgással nem lehet megszabadulni tőle. Ilyen esetben lehetőség van arra, hogy a 30 perces masszázs során csak a problémás területtel foglalkozzanak. Meghatározó a súlyfelesleg mértéke, illetve az, hogy mennyire kötöttek a zsírszövetek. Ahhoz, hogy a masszázs fogyasztó hatása érvényesüljön, többször is fel kell keresni a masszőrt, nem elegendő 1-2 alkalom. Fontos továbbá folyadékbevitel mennyisége, ami napi szinten 2, 2- és fél litert jelent. Ezt a masszázst kúraszerűen érdemes alkalmazni, hogy folyamatosan stimulálva legyen a szervezetünk. Kiegészítése lehet még a testtekercselés (aromaterápia), aminek során hideg-meleg hőhatás keletkezik, további vérbőséget eredményezve. Ezáltal gyorsul az anyagcsere és könnyebben lebomlanak a zsírsejtek. A masszázs csak akkor hatékony, ha diétával és testmozgással egészítjük ki .A megfelelő hatás érdekében az Aromaterápiánál leírt kezelési útmutatókat kérjük tartsák be!

Reflexológia = energetikai masszázsterápia, Talpreflexmasszázs:

A reflexológia kínai eredetű, közel 5000 éves gyógymód, Az agy ami az ingereket felveszi és továbbadja a legnagyobb hiányt szenvedő szervünkhöz. Gyógyító terápia az orvoslásban, ma már elfogadott gyógymód. A reflexológia az emberi test minden egyes részének megfelelő működésére kiható reflexpontokra gyakorolt nyomás tudományos technikája. Megfelelően végezve a masszírozás ingerületet küld a test különböző szervei, mirigyei és idegei felé. Célja: az egyensúly helyreállítása, amely az egészséges életműködés feltétele. A feszültség csökkentése, újra működésbe hozni, revitalizálni, regenerálni, gyógyítani az egész szervezetet, valamint az egész rendszer harmóniájának és kiváló egészségi állapotának helyreállítása természetes módon. Talp masszírozásával (reflexek kiváltásával) rendkívül gazdag érzőideg ellátásuk révén a központi idegrendszerre és a belső szervekre hatást lehet gyakorolni. A reflexterületek ingerlése mintegy ingerzuhatagként éri a központi idegrendszert, minek folytán különböző aktiváló és gátló jelenségek jönnek létre. A természetes gyógymódok célja, hogy támogassuk, erősítsük a szervezet saját gyógyító erőit. A reflexzóna masszázs ennek egy egyszerű módja. A masszázs során kapcsolatba kerülünk az egész emberrel, annak testi és lelki mivoltával. Az emberi együttérzés vezet odáig, hogy a természetes gyógymódokat alkalmazva mások segítségére legyünk. A reflexek rendszerével a teljes emberi test tükröződik a talpon. A reflexpontokra gyakorolt nyomás felszabadítja a testben végigfutó életenergiát. A test bármely részében fellépő fájdalom, kellemetlenség vagy betegség megszüntethető a talp megfelelő zónájában található reflexpontok masszírozásával. Gyógyító mechanizmus! 1.     Serkenti a vér- és nyirokkeringést, az utóbbin keresztül erősíti az immunrendszert. 2.     Elősegíti a salakanyagok kiválasztását, a szervezetből való eltávolítását. 3.     Szabályozza a hormontermelő mirigyek működését. 4.     Fájdalomcsillapító hatása van.

Aroma masszázs (hagyományos):

Gyengéd kezek varázsolják szebbé a Szalonban töltött időt. Az aromás olajok és krémek segítségével a bőrt regeneráljuk, feszesítjük, aktivizáljuk, vitaminnal látjuk el. A masszázs a nyirok masszázshoz hasonlóan, harmonizáló mozdulatok segítségével egyben méregteleníti is a testet.